Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


Gasper Potocnik lemond posztjáról
2018-01-05

Tisztelt Szurkolóink!

Csapatunk az elmúlt hetekben mély gödörbe került, amelynek következményeként három fájó, köztük két nagy arányú vereséget szenvedett el.

Ez érthetõ, hogy indulatokat kavar, kérdéseket vet fel mindenkiben, akit érint az Egis Körmend szereplése.

Különösen azt követõen, hogy az együttes jól sikerült felkészülés után a szezont is jól kezdte minden fronton és eredményesen szerepelt. 9-1-gyel állt a bajnoki tabella élén, két selejtezõkör és négy meccs után már továbbjutott csoportjából a FIBA Europe Cup sorozatában és továbbjutásra áll az Alpok-Adria Kupában is.

Ezt követõn zsinórban négy vereség következett. Ennél a ténynél csak a jelentõsen visszaesett csapatteljesítmény volt fájóbb.

A klub irányítói a szakmai stábbal és a játékosokkal közösen folyamatosan dolgoznak azon, hogy ez a tendencia megváltozzon, a csapat visszataláljon a korábbi jó útra.

 

A szakmai munka mellett egyéni és csoportos beszélgetések során igyekeztek megtalálni a visszaesés okait.

 

Nem csak a csapatért szorítók számára volt csalódás, a keretben és körülötte sem tölt el senkit örömmel mindaz, ami történt.

Vezetõedzõnk, Gasper Potocnik ebben a helyzetben úgy döntött, hogy a Jászberény elleni mérkõzés után lemond vezetõedzõi posztjáról.

„Az elmúlt találkozókon látottak alapján joggal fogalmaztak meg kritikát a szurkolók a játékunkról, de azt garantálhatom, hogy mindenki úgy lépett pályára, hogy a legjobbját akarta hozni. Ez nem sikerült ugyan, de azóta is folyamatosan dolgoztunk azért, hogy vissza tudjunk térni a korábbi jó formánkhoz. Soha ekkora szüksége nem volt a csapatnak a külsõ támogatásra, mint ebben a helyzetben! Bízom abban, hogy ezt szombaton, a Jászberény ellen meg is fogják kapni. Azt eldöntöttem, hogy számomra ez lesz az utolsó mérkõzés az Egis Körmend kispadján.

Az elmúlt napok után azt gondolom, hogy ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy a klub el tudja érni a kitûzött céljait. Semmilyen feszültség, probléma nincs köztem és a klub vezetése között, de úgy érzem, most ezzel a döntéssel tudok még inkább hozzájárulni az elõrelépéshez.”




Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /