Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


Beharangozó a Mogyorósy Szilárd Kupa elõtt
2017-09-14

Csütörtökön reggel az Egis Körmend sajtótájékoztatón számolt be a szeptember 15-én és 16-án, pénteken és szombaton rendezendõ Mogyorósy Szilárd Kupáról.

Az eseményen Zsebe Ferenc, a klub ügyvezetõje és Gasper Potocnik, az Egis Körmend vezetõedzõje beszélt a részletekrõl. Utóbbi a felkészülési idõszakról is elmondta gondolatait.

A klubvezetõ hangsúlyozta, hogy minden eddiginél rangosabbnak ígérkezik a torna, amellyel a 13 éve tragikus körülmények között elhunyt egykori játékosra, az 1996-os bajnokra, Mogyorósy Szilárdra emlékezik a klub, a város. A házigazdák a szlovén és a román bajnokot, valamint az ukrán testvérvárosból, Juzsnijból az ottani szuperliga ezüstérmesét látják vendégül. Mind a négy gárda FIBA kupa résztvevõ, ez is jelzi a mezõny erejét. A Kolozsvár együttesében például újra találkozhatunk Török Rollanddal és Lasan Kromah-val, de láthatjuk a korábbi szolnoki kedvencet, Ousmane Barrot is.

 

Gasper Potocnik nem csak a tornával kapcsolatos gondolatati osztotta meg az eseményen. Beszélt a mögöttük álló felkészülési idõszakról is, de a szakember mindenekelõtt gratulált a magyar férfi válogatott Európa-bajnoki szerepléséhez. Mint mondta, jó eredményt ért el a csapat, ami nagyon fontos és jelentõs állomás a magyar kosárlabda számára. Kiemelte az Egis Körmend csapatkapitányát, Ferencz Csabát, neki személy szerint is gratulált.

 

Másodsorban köszönetet mondott a klub vezetésének a lehetõségért, hogy õ dolgozhat a csapattal, hogy õ alakíthatta ki az idei szezon keretét. Mint mondta, ez nagyon fontos a vezetõedzõ számára. Reméli, hogy a stábbal és a csapattal közösen jó idény elé néznek és szép eredményeket érnek majd el. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a nyáron segítették az új keret kialakítását, a csapat felépítését.

Majd így folytatta:

„Tehetséges, jó játékosokat kerestünk, de olyanokat, akik emberileg is megfelelõek, jó hozzáállásúak. Most úgy látom, hogy ez sikerült is.

Augusztus 8-án kezdtük meg a közös felkészülést, nagyon sok munkát végeztünk azóta. Köszönettel tartozom elsõként az edzõi stábnak, hiszen a lehetõ legjobban igyekeztünk felkészíteni a keretet a szezonra. Ziga Mravljak és Hencsey Tamás is alaposan kivette a részét ebbõl. Igaz, Tamás az U16-os válogatottnál végzett munkája miatt személyesen csak késõbb csatlakozott hozzánk, de vele is folyamatosan kapcsolatban voltunk ez idõ alatt is. Külön köszönöm Zsebe Dániel munkáját, aki csapatmenedzserként nagyon sokat segít a mindennapokban. Kiemelném még gyúrónkat, Rácz Renátát, aki szinte mindig itt van a csarnokban, mondhatnám, hogy reggeltõl estig. Nagyon sok dolga volt a felkészülési idõszakban, mert sajnos voltak, vannak sérültjeink és a kemény edzések okán sokszor voltak fáradtak a játékosok. De a klub teljes stábja azon dolgozik, hogy professzionális szinten mûködhessen minden a csapat körül. Úgy, ahogy azt én is szeretném.

Szintén köszönet jár a játékosoknak, akik nagyon jó munkát végeztek az elmúlt egy hónapban. Nagyon keményen dolgoztak, talán a pályafutásom egyik legkeményebb felkészülése volt ez, bátran lehet hasonlítani ahhoz, amit korábban az Olimpia Ljubljanával végeztem. Sajnos a sérülések miatt nem tudtunk mindig a teljes kerettel dolgozni, Ferencz Csaba és egy ideig Csorvási Milán is a válogatottnál volt. Ezek miatt – elsõsorban csapatként – nem tudtuk eddig a legjobb formánkat, a legszebb arcunkat mutatni. De remélem, hogy az elsõ hivatalos mérkõzésünkig, a Boras elleni idegenbeli találkozóig hátralévõ idõben ezen tudunk változtatni és valóban készen fogunk állni az éles megmérettetésekre. Nagyon boldog vagyok azért, mert nem csupán megbízható, jó játékosaim vannak, de remek gárdát is alkotnak, jó emberi tulajdonságokkal, ami számomra nagyon fontos. Ha az egyéni teljesítményeket nézzük, akkor valószínûleg nem mi vagyunk a legjobbak a magyar mezõnyben, de hiszem, hogy csapatként erõsek leszünk!

Az elõttünk álló torna két meccsével együtt tíz találkozó szerepelt a felkészülési programunkban.

Az eddigiekrõl nem akartunk túl sokat beszélni, nem szerettünk volna komolyabb médiamegjelenést, ezért a legtöbb meccset zárt kapuk mögött rendeztük. Nyugodt, békés körülményeket szerettünk volna a munkához, amelyben a játékosok csak erre tudnak koncentrálni. Ezért nem adtunk ki információkat ebben az idõszakban. Nagyon fiatal csapatról van szó négyújonccal a keretben, idõre volt szükségünk ahhoz, hogy a megfelelõ formába hozzuk õket.

Ahogy mondtam, voltak gondjaink sérülésekkel is. Sajnos elég korán történt, hogy Steven Davis a vállára esett az egyik mérkõzésen. Ez sajnos nehezen gyógyul, a felkészülés nagy részébõl emiatt õ kimaradt, de lassan már visszatér, szépen gyógyul. Justin Tuoyo a másik komolyabb sérültünk, akinek az egyik ujjával akadt probléma a Léva elleni találkozón. Emiatt õ is edzéseket hagyott ki, és még a hétvégi tornán sem tudott volna szerepelni. Emiatt lehetõséget adtunk neki arra, hogy néhány napra hazautazhasson, hiszen ha minden a tervek szerint megy, akkor pénteken születik meg a gyermeke. Abban talán mindenki egyetért, hogy a család mindenki számára az elsõ helyen van, ezért lehet most otthon a szeretteivel. De hétfõn már érkezik is vissza és csatlakozik a társaihoz. Ezen kívül még Halász Ákosnak van egy kisebb sérülése, de ez egy héten belül rendbe is jöhet. Remélem, hogy az elsõ hivatalos mérkõzésre mindenki játékra alkalmas lesz.

Az elõttünk álló szezonnal kapcsolatban mit is mondhatnék? Nem ígérhetem, hogy mindig nyerni fogunk, vagy, hogy bajnokok leszünk és hasonlók. De azt ígérhetem, hogy ez a csapat minden mérkõzésre fel fog készülni és gyõzelemre fog játszani. Minden edzésen keményen dolgozunk ezért, és minden alkalommal a legjobbunkat fogjuk nyújtani, bárki is áll fel ellenünk. Az biztos, hogy kell majd egy kis idõ, hogy elkapjuk a megfelelõ ritmust, de harcolni fogunk minden meccsen.

A tornáról azt mondhatom, hogy nagyon erõs ellenfelek érkeznek, komoly kihívást jelent a számunkra. Jelen pillanatban talán még túl erõsnek is mondhatnánk a mezõnyt, de ez nem számít, szeretem a nehéz meccseket, a kihívásokat. Arra fogjuk használni ezt a két mérkõzést, hogy csapatként még elõrébb jussunk, magasabb szintre lépjünk. Remélem sikerül ezt megvalósítani a saját szurkolóink örömére. Bízom abban, hogy most és majd a hivatalos mérkõzéseken is ugyanúgy számíthatunk a buzdításra, a támogatásra a nézõtérrõl, mint az elõzõ évadban. Mi mindent megteszünk azért, hogy szórakoztató, látványos mérkõzéseknek örülhessenek. Gyors, agresszív játékra készülünk, hogy élvezetes legyen a meccsre járás, a szurkolás. Mindenkit szeretettel várunk a csarnokban!”

 

A tájékoztatón elhangzott, hogy a pénztárak mindkét napon 16:30-kor nyitnak, az eseményt egységesen 2000 forintos napijeggyel lehet látogatni. Mivel a klub a torna ideje alatt is biztosít lehetõséget a bérletek megvásárlására, ezért mindkét oldalon, külön pénztárban lehet a napi belépõket megváltani illetve a bérleteket érvényesíttetni. Azért, hogy utóbbival ne lassítsák a jegyek kiadását, a tornára való bejutást.

 

A 12. Mogyorósy Szilárd Kupa programja:

 

Szeptember 15. péntek:

 

17:00 Banca Transilvania Cluj Napoca (Kolozsvár) – KK Petrol Olimpia Ljubljana

19:30 Egis Körmend – BK Khimik-OPZ Yuhzny (Juzsníj)

 

Szeptember 16. szombat:

 

17:00 vesztesek a 3. helyért

19:30 gyõztesek a Mogyorósy Szilárd Kupáért

Eredményhirdetés, tombolasorsolás

 

A mérkõzések mellett kiegészítõ programokkal is készül a klub. Fellép az Energy Dance Team több csoportja Körmendrõl és Szombathelyrõl. Pénteken a Mini Ninja Crew (ovisok és kisiskolások) illetve az All in nevû versenyzõi csoport táncol.

Szombaton pedig fellép a Chapter II., az Energizer és az Energy Bomb nevû formáció.

A megvásárolt napijegyek egyben tombolaként is szolgálnak. A torna végén két állóbérletet, 50 ezer forint értékû wellness utalványt, 40 ezer forintos Zenit vásárlási utalványt, 20 ezer forintos AlteRába ajándékcsomagot és 10 ezer forint értékû Danielo Pizzéria vendéglátást sorsolnak ki a két nap belépõi között, ezért kérik a szurkolókat, hogy a torna zárásáig, a sorsolásig õrizzék meg pénteki jegyüket is, mert csak ennek birtokában vehetik át a nyereményeiket!




Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /