Mint a vele készült beszélgetésbõl kiderül, alaposan utánanézett, hogy hová is érkezik. Mert bár korábban nem hallott Magyarországról, de alapos tájékozódása számos olyan dolgot tapasztalt, amely talán meg is lepte, de arra sarkallta, hogy elfogadja a körmendi invitálást.

Justin délen, Georgia állam fõvárosában, Atlantában született. Két bátyja is sportolt, de õk a baseballt választották. Egyikük professzionális szintig jutott a sportágban.

Justin négy évesen kezdett el sportolni és talán nem meglepõ, hogy õ is baseballozott eleinte. Ez volt a nagy szerelme. Ezt követõen próbálta ki az amerikai focit és a kosárlabdát. A középiskola elsõ osztályának befejezéséig mindhárom sportágat ûzte, párhuzamosan. Ezt követõen viszont már csak a kosárlabda maradt a számára, aminek elég egyszerû oka volt: Olyan magasra nõtt, hogy mindenki elõtt egyértelmûvé vált, hogy nem tehet másképp.

Középiskoláját a Lovejoy High Schoolban végezte, ahol nagyon felkészült edzõi stáb foglalkozott vele és csapattársaival. Nem csak a játék elemeire fektettek nagy hangsúlyt, de külön kondicionáló és atlétikai edzõvel, egyéni képzésért felelõs specialistákkal zajlott a munka.

Az elsõ két ottani évében nem szerepeltek jól, de a második két esztendõben beérett a munka gyümölcse, hiszen mindössze kilenc vereségük volt és az állami bajnokságban folyamatosan az elsõ háromban szerepeltek.

Elsõ egyetemi évét Richmondban, a Virginia Commonwealth University-n töltötte, majd – az egyetemváltás miatti egy év kihagyás, a „redshirted” szezon után – a szüleihez, családjához közelebb lévõ és több játéklehetõséget kínáló University of Tennessee at Chattanooga hallgatója és egyben játékosa lett. Itt 12 ezer társával együtt tanult, sport és üzleti menedzsmentet hallgatott. A sportcsarnokuk kilencezer nézõ számára kínált ülõhelyet. Gyönyörû volt a város, ahol – Justin megfogalmazása szerint – nagyon pozitív gondolkodású, vidám emberek éltek. Hasonlóan pozitív, szabadgondolkodású volt az egyetemi légkör is. Mint mondta, igazi profi edzõi stáb dolgozott velük, a szakemberek figyelme a játék minden aspektusára kiterjedt, de volt idejük és energiájuk a tanulmányi eredmények figyelemmel követésére is. „Csodálatos évek voltak!” – mondta Justin. Õk állították fel az iskola rekordját a zsinórban megnyert mérkõzések tekintetében, hiszen volt, hogy 13 alkalommal egymás után nem találtak legyõzõre. De szép emlékként és óriási sikerként tartja számon a 2016-os konferenciadöntõ megnyerését is. Mint mondta, a sikerekbõl õ is kivette a részét, elsõsorban a védekezésével, dobásblokkolásaival, a lepattanók begyûjtésével. De a gyors indításokban is társ volt és alsóposztos játékával is segítette csapatát. Nem csoda, hogy a neve felkerült a játékosmegfigyelõk, ügynökök listáira, ezzel több NBA-ben szereplõ csapat radarernyõjére is. Áprilisban részt vett a Portsmouth Invitational Tournament-en, amelyen a legjobb 66 végzõs egyetemi játékost tesztelik. (A tavalyi keretbõl Terry Allen volt részese ennek.)

Itt nagyon alapos elemzésen esnek át a kosarasok. Technikai, pszichológiai, egészségügyi kontroll is vár mindig rájuk a sûrû tesztmérkõzések mellett. Külön képzéseket, egyéni edzéseket is kapnak, és mindenkinek leírják útravalóul azt, hogy rövid és középtávon miben kell fejlõdnie ahhoz, hogy valóban NBA játékos lehessen belõle. Nyáron dolgozott a Dallas Mavericks és a Toronto Raptors égisze alatt, és ahogy minden évben, úgy az idén is különmunkát végzett Dwight Howarddal, ami elsõsorban egyéni képzést és kondicionális foglalkozásokat jelentett. Csak egy bokaficam akadályozta meg abban, hogy részese legyen az idei NBA Summer League-nek.

Eddig csak egyszer járt Európában, egészen pontosan még a VCU gárdájával vett részt egy körutazáson Olaszországban, ahol élvonalbeli csapatok ellen léptek pályára.

Magyarországról és benne Körmendrõl korábban semmit sem tudott, de amikor megkapta az itteni ajánlatot, akkor mindennek utánajárt, mindent leellenõrzött. Látta az utolsó évek eredményeit és azt, hogy az elõzõ szezonban két UCONN, egy Ohio State és egy-egy Richmond valamint Utah egyetemet végzett játékosa volt a csapatnak. (Smith, Kromah, Allen, Loveridge és Gibbs személyében.) Szintén fontos volt számára, hogy az aktuális bajnok, az Alba keretében is öt amerikai kosarazott, és más, úgymond nagy nevek is szerepelnek a bajnokságban. Elmondta, hogy beszélt pár volt játékossal, és valamennyiüktõl azt hallotta, hogy a magyar liga évrõl évre egyre versenyképesebb, sok a nézõ, a mérkõzéseket jó hangulatban rendezik, és nem mellékesen akár jó ugródeszkát is jelenthet az itteni jó teljesítmény még erõsebb sorozatok felé. Vonzó volt számára, hogy tulajdonképpen négy fronton szerepel a csapatunk, hiszen a hazai bajnokság és remélhetõleg a Magyar Kupa mellett indulunk a FIBA Europe Cup mezõnyében és az Alpok Adria Kupában is. Mindez már vonzó volt számára, de végleg a vezetõedzõvel, Gasper Potocsnikkal folytatott beszélgetés gyõzte meg, amelynek során érezte, hogy a tréner komoly szakember, aki valóban számít rá és a játékára. Itteni reményeirõl, terveirõl így fogalmazott:

„Tudom, hogy akik Amerikában felfigyeltek rám, azok továbbra is figyelemmel követik, radarozzák a teljesítményemet. Az itteni szereplés komoly lehetõség a számomra, hogy a bajnokságban, de a nemzetközi porondon is eredményes csapat tagja lehessek. Hiszek abban, hogy két-háromévnyi folyamatos fejlõdés után odaérhetek az NBA-be, de addig is számomra a Körmend az elsõ! Nagyon tetszik, amit eddig megtudtam a csapatról és az is, amit itt tapasztaltam. Szeptemberben fog megszületni a kislányom, már ezt is nagyon várom, különösen, hogy karácsony tájékán megérkezzenek hozzám. Az lesz az igazi ajándék!

A játékkal, az élettel kapcsolatos mottóm egyszerû: „Basketball save my life!” (A kosárlabda óvja az életem!) Ezt úgy értem, hogy a játék a fõ célom, az hogy ebben minél jobb legyek. Ez a szándék és az érte végzett munka ad egy biztos hátteret, olyan rendszerességet, kitartást, ami az egész életemre és a családom jövõjére nézve is meghatározó.”