Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


Steven Davis, az „Istenadta” atléta tehetség
2017-08-30

Miután kiderült, hogy csapatunkhoz érkezik, már megírtuk Steven Davisrõl, hogy igazi atléta, aki remek fizikummal, rugókkal bír, erõssége a zsákolás, de a lepattanók megszerzésénél is számíthatunk rá. Az elõzetes hírek alapján a sokoldalú kosaras méltán pályázhat a „közönségkedvenc” posztra, persze ehhez õ és a jó teljesítménye is kell.

Mint a vele készült beszélgetésbõl kiderül, a hozzáállásán ez nem fog múlni. Imád jó közönség elõtt játszani és nyerni, amiért mindent meg is tesz, akár önmagát sem kímélve.

Steven az amerikai Indiana állam fõvárosában, Indianapolisban született, családja legfiatalabb gyermekeként. Egy nõvére és két bátyja van. Hatással volt rá nagybátyja, aki középiskolásként kosárlabdázott, de ezt követõen felhagyott a sportággal. Az egyik fivére szintén kosarazott, õ ma már középiskolai edzõként dolgozik.

Steven szeretettel gondol vissza gyermekkorára, amikor a szomszéd srácokkal és a környezõ utcában élõkkel egész nap sportoltak, leginkább kosaraztak. Emlékei szerint mindig kitûnt kortársai közül fizikai erejével, gyorsaságával. Mint mondta, csodálatos gyermekévei voltak. Az iskolában három sportágat ûzött párhuzamosan, már ekkor felfigyeltek adottságaira. A kosárlabda mellett atletizált és az amerikaifoci csapatban is helye volt. Minden nap edzésre járt, volt, hogy többször is. Tavalyi légiósaink emlékeiben is felmerül az általános iskolai, úgy nevezett „travelling team”, amelynek Steven is tagja volt a saját intézményében. Ez gyakorlatilag egy kerületi válogatott volt, amely hetente három edzést jelentett pluszban. A tehetségesebb gyerekekkel pedig hétvégéken, amikor nem volt iskola, külön tréningeket tartottak.

Amikor itt végzett, az indianapolisi Emmerich Manuel High School tanulója lett. Itt ösztöndíjasként folytatta a kosárlabdát, egyre jobb, egyre profibb körülmények között. Az edzések mennyisége és a képzés minõsége is egyre magasabb volt. A bajnokságban saját szekciójukat kétszer is megnyerték, a végén csak a késõbbi állami bajnok gárda tudta megállítani õket. Steven azt mondta, itt nagyon erõs szakmai stáb dolgozott velük, amelytõl nagyon sokat kaptak. Nem csak szakmailag, de erkölcsi, emberi tekintetben is. Nem csoda, hogy ezen a nyáron is volt középiskolai edzõjével dolgozott együtt egyéni tréningeken.

Agresszivitást tanultak, arra nevelték õket, hogy soha ne legyenek passzívak és hogy beszéddel, ha kell, fennhangon segítsék a többieket. Különösen védekezésben, pláne amikor nem ment úgy a csapatnak. Így igyekeztek felrázni, felpörgetni a társaikat. Mint mondta, Steven jó szívvel gondol vissza erre az iskolájára is, különösen a telt házas, forró hangulatú derbikre. A középiskolában egyre inkább kiteljesedett a játéka és már látszott, hogy nem csak az örökölt, magával hozott fizikumára lehet számítani, nem csak abban bízhat. Sokoldalú kosarassá vál, igazi „all round player” lett belõle, aki nagy hasznára lehet mindenkori csapatának. Pályafutását az alig 200 kilométerre lévõ Wright State Egyetemen folytatta Daytonban, Ohio államban. A 140 ezres város szélén, a központtól mintegy 15 percnyi utazásra elhelyezkedõ campusnak közel húszezer hallgatója van. Stevenék a kosármeccseket általában tízezres nézõközönség elõtt játszották. Itteni csapattársaival valódi családi kötõdést alakítottak ki, a nehéz idõkben is kiálltak egymásért, segítették a másikat. Itteni „hozományából” Steven a bajtársiasságot emelte ki, ami nagyon beléjük ivódott.

Itt két edzõvel dolgozott, akiktõl szintén sokat tanult. Azt is, hogy fontos az üzenet, amit a játékosok kapnak. Innen a következõ mottót hozta magával: „Soha ne saját magadban, mindig csapatban gondolkodj!”

A gárdával háromszor voltak másodikak a ligájukban. A jó szereplést annak köszönhették, hogy jó volt a belsõ kommunikáció, mindenkinek megvolt a maga helye, szerepe. Az volt a cél, hogy minél többet nyerjenek, eközben kiemelkedtek az adott egyéni, emberi tulajdonságok.

(Ezen az egyetemen végzett egyébként Vernard Hollins is, aki 2007-ben a Szolnoki Olaj bajnokcsapatának volt a tagja. 2006 és 2008 között tartozott a Tisza-parti kerethez.)

Önmagáról, itteni tapasztalatairól Steven így beszélt:
„Örülök, hogy a mérkõzéseken remek hangulatra számíthatunk, ami nagyon fontos személyesen számomra is! Az edzõi stáb tagjai és a klub munkatársai már meséltek arról, mi vár ránk, különösen a rangadókon. Mondták, hogy a szurkolók számára nagyon fontos a csapat szereplése, eredményessége, hogy itt mit is jelent az embereknek a kosárlabda. Személyes tapasztalataim alapján nagyon kedvesek az itt élõk, mosolygósok, barátságosak. Sokan megszólítanak, üdvözölnek bennünket, ami jól esik és fontos a számunkra. 
Magamról azt mondhatom, hogy talán nem hiába tituláltak az Államokban „Airforce One-nak”, vagy épp repülõ embernek. Szeretném megmutatni, hogy méltó vagyok az ilyen titulusokra. Úgy érzem, hogy adottságaim 80%-áért a Jóistennek lehetek hálás, a maradék 20%-ot saját szorgalmamnak és edzõimnek köszönhetem. De továbbra is azon vagyok, hogy képességeimet ne csak használjam, fejlesszem is. Neveztek otthon „harcos bestiának” is, mert valóban az a célom, hogy minden egyes helyzetben harcoljak, küzdjek a pályán, ha kell, akár saját testi épségem kockáztatásával is. Mindig száz százalékos teljesítményre törekszem, ez az elvem. Tõlem nem fognak olyat látni, hogy ne menjek egy lepattanóért, ne küzdjek a labdáért! Már nagyon várom a mérkõzéseket, mert az edzéseken is mindig teljes mértékben odateszem magam, de leginkább az éles meccseket, a gyõzelmet szeretem, és imádok jó hangulatban, remek közönség elõtt kosárlabdázni!”




Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /