A háromszoros bajnok és hétszeres kupagyőztes honlapja


Steven Davis, az „Istenadta” atléta tehetség
2017-08-30

Miután kiderült, hogy csapatunkhoz érkezik, már megírtuk Steven Davisről, hogy igazi atléta, aki remek fizikummal, rugókkal bír, erőssége a zsákolás, de a lepattanók megszerzésénél is számíthatunk rá. Az előzetes hírek alapján a sokoldalú kosaras méltán pályázhat a „közönségkedvenc” posztra, persze ehhez ő és a jó teljesítménye is kell.

Mint a vele készült beszélgetésből kiderül, a hozzáállásán ez nem fog múlni. Imád jó közönség előtt játszani és nyerni, amiért mindent meg is tesz, akár önmagát sem kímélve.

Steven az amerikai Indiana állam fővárosában, Indianapolisban született, családja legfiatalabb gyermekeként. Egy nővére és két bátyja van. Hatással volt rá nagybátyja, aki középiskolásként kosárlabdázott, de ezt követően felhagyott a sportággal. Az egyik fivére szintén kosarazott, ő ma már középiskolai edzőként dolgozik.

Steven szeretettel gondol vissza gyermekkorára, amikor a szomszéd srácokkal és a környező utcában élőkkel egész nap sportoltak, leginkább kosaraztak. Emlékei szerint mindig kitűnt kortársai közül fizikai erejével, gyorsaságával. Mint mondta, csodálatos gyermekévei voltak. Az iskolában három sportágat űzött párhuzamosan, már ekkor felfigyeltek adottságaira. A kosárlabda mellett atletizált és az amerikaifoci csapatban is helye volt. Minden nap edzésre járt, volt, hogy többször is. Tavalyi légiósaink emlékeiben is felmerül az általános iskolai, úgy nevezett „travelling team”, amelynek Steven is tagja volt a saját intézményében. Ez gyakorlatilag egy kerületi válogatott volt, amely hetente három edzést jelentett pluszban. A tehetségesebb gyerekekkel pedig hétvégéken, amikor nem volt iskola, külön tréningeket tartottak.

Amikor itt végzett, az indianapolisi Emmerich Manuel High School tanulója lett. Itt ösztöndíjasként folytatta a kosárlabdát, egyre jobb, egyre profibb körülmények között. Az edzések mennyisége és a képzés minősége is egyre magasabb volt. A bajnokságban saját szekciójukat kétszer is megnyerték, a végén csak a későbbi állami bajnok gárda tudta megállítani őket. Steven azt mondta, itt nagyon erős szakmai stáb dolgozott velük, amelytől nagyon sokat kaptak. Nem csak szakmailag, de erkölcsi, emberi tekintetben is. Nem csoda, hogy ezen a nyáron is volt középiskolai edzőjével dolgozott együtt egyéni tréningeken.

Agresszivitást tanultak, arra nevelték őket, hogy soha ne legyenek passzívak és hogy beszéddel, ha kell, fennhangon segítsék a többieket. Különösen védekezésben, pláne amikor nem ment úgy a csapatnak. Így igyekeztek felrázni, felpörgetni a társaikat. Mint mondta, Steven jó szívvel gondol vissza erre az iskolájára is, különösen a telt házas, forró hangulatú derbikre. A középiskolában egyre inkább kiteljesedett a játéka és már látszott, hogy nem csak az örökölt, magával hozott fizikumára lehet számítani, nem csak abban bízhat. Sokoldalú kosarassá vál, igazi „all round player” lett belőle, aki nagy hasznára lehet mindenkori csapatának. Pályafutását az alig 200 kilométerre lévő Wright State Egyetemen folytatta Daytonban, Ohio államban. A 140 ezres város szélén, a központtól mintegy 15 percnyi utazásra elhelyezkedő campusnak közel húszezer hallgatója van. Stevenék a kosármeccseket általában tízezres nézőközönség előtt játszották. Itteni csapattársaival valódi családi kötődést alakítottak ki, a nehéz időkben is kiálltak egymásért, segítették a másikat. Itteni „hozományából” Steven a bajtársiasságot emelte ki, ami nagyon beléjük ivódott.

Itt két edzővel dolgozott, akiktől szintén sokat tanult. Azt is, hogy fontos az üzenet, amit a játékosok kapnak. Innen a következő mottót hozta magával: „Soha ne saját magadban, mindig csapatban gondolkodj!”

A gárdával háromszor voltak másodikak a ligájukban. A jó szereplést annak köszönhették, hogy jó volt a belső kommunikáció, mindenkinek megvolt a maga helye, szerepe. Az volt a cél, hogy minél többet nyerjenek, eközben kiemelkedtek az adott egyéni, emberi tulajdonságok.

(Ezen az egyetemen végzett egyébként Vernard Hollins is, aki 2007-ben a Szolnoki Olaj bajnokcsapatának volt a tagja. 2006 és 2008 között tartozott a Tisza-parti kerethez.)

Önmagáról, itteni tapasztalatairól Steven így beszélt:
„Örülök, hogy a mérkőzéseken remek hangulatra számíthatunk, ami nagyon fontos személyesen számomra is! Az edzői stáb tagjai és a klub munkatársai már meséltek arról, mi vár ránk, különösen a rangadókon. Mondták, hogy a szurkolók számára nagyon fontos a csapat szereplése, eredményessége, hogy itt mit is jelent az embereknek a kosárlabda. Személyes tapasztalataim alapján nagyon kedvesek az itt élők, mosolygósok, barátságosak. Sokan megszólítanak, üdvözölnek bennünket, ami jól esik és fontos a számunkra. 
Magamról azt mondhatom, hogy talán nem hiába tituláltak az Államokban „Airforce One-nak”, vagy épp repülő embernek. Szeretném megmutatni, hogy méltó vagyok az ilyen titulusokra. Úgy érzem, hogy adottságaim 80%-áért a Jóistennek lehetek hálás, a maradék 20%-ot saját szorgalmamnak és edzőimnek köszönhetem. De továbbra is azon vagyok, hogy képességeimet ne csak használjam, fejlesszem is. Neveztek otthon „harcos bestiának” is, mert valóban az a célom, hogy minden egyes helyzetben harcoljak, küzdjek a pályán, ha kell, akár saját testi épségem kockáztatásával is. Mindig száz százalékos teljesítményre törekszem, ez az elvem. Tőlem nem fognak olyat látni, hogy ne menjek egy lepattanóért, ne küzdjek a labdáért! Már nagyon várom a mérkőzéseket, mert az edzéseken is mindig teljes mértékben odateszem magam, de leginkább az éles meccseket, a győzelmet szeretem, és imádok jó hangulatban, remek közönség előtt kosárlabdázni!”







Törpördög hírek








Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /