Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


Bán Tibor régi vágyát váltotta valóra
2017-08-25
Lehet, hogy voltak, akik meglepõdtek a híren, amikor a klub bejelentette, hogy leigazolja Bán Tibort, aki Debrecenbõl került Szombathelyre, Sopronba majd Szegedre. Mondhatnánk, hogy korábban semmi nem utalt arra, hogy a következõ állomása az Egis Körmend kerete lesz. Ezt rajta kívül bárki gondolhatja így, õ viszont már ifjú kosarasként megfogalmazta magának és szüleinek, hogy ez a pillanat be fog következni pályafutása során…
Mint sok más kosaras, õ is sportos családban született. Debrecenben látta meg a napvilágot. Édesanyja atléta volt, rövidtávfutóként ért el sikereket. Édesapja, aki gyõri származású, profi kézilabdázóként került a cívisvárosba. Nem meglepõ tehát, hogy Tibor is, aki az általános iskola befejezéséig Debrecenben tanult, szintén sportoló lett. És nem is a kosárlabdával kezdte, hiszen õ is atletizált. Magas-, és távolugrásban szép sikerei voltak, de az iskolai focicsapatban is helyet kapott. Ezekkel párhuzamosan már alsó tagozatban belekóstolt a kosárlabdázásba is. A DSI keretein belül gyakorolta a sportágat. Mint mondta, a legtöbbet Asztalos Józseftõl tanulta, akire jó szívvel emlékezik vissza. Sõt, a mögöttünk álló nyáron is dolgozott vele, egyéni edzések keretében. Debrecen után Szombathelyen, a Falco KC-nál kosárlabdázott. A középiskolát az Orlayban kezdte, de az érettségit már a Nagy Lajos Gimnáziumban tette le. Mint mondta, élmény volt számára oda járni, nagyon szerette ezt az iskolát. Hálás volt tanárainak, szívesen és jó szívvel gondol vissza az ottani szellemiségre, diáktársaira. Szombathelyi edzõi közül Váradi Attilát emelte ki, aki nagyon precízen és lelkiismeretesen dolgozott velük. Pályafutása Sopronban folytatódott, két és fél szezonon át. Kétszer is részese volt FIBA kupasorozatnak, a körmendi tréner, Sabáli Balázs irányításával. Az utolsó fél szezont pedig a SZEDEÁK-nál, Nikola Lazics irányítása alatt töltötte. Ezt követte csapatunk megkeresése, amit rövid mérlegelés után elfogadott. Voltak más lehetõségei is, de egy régi, gyermekkori emléke segített eldönteni a kérdést.
Még 13 évesen, a DSI játékosaként részese volt egy korosztályos tornának a csarnokunkban, ami után társaival õ is megnézte az akkori „el clasico-t”, az MTE-Falco rangadót. A meccs után a vele lévõ szüleinek a következõket mondta: „Ezért a hangulatért, ezekért a nézõkért érdemes kosárlabdázni, harcolni. Egyszer itt szeretnék játszani, ebben a csapatban, ezek elõtt a nézõk elõtt!”
Most, hogy ez valóra vált, Tibor azt mondta, hogy eddigi pályafutása minden állomására büszke, de érzi, sõt tudja, hogy mérföldkõhöz érkezett, hiszen az egyik legnagyobb hagyományokkal bíró és legnépszerûbb magyar klub játékosa lett. Már két hét közös munka után érzi azt, hogy a klubnál mindenki a legjobban igyekszik végezni a munkáját, így a csapat nyugodt háttérrel készülhet a feladataira. Mint mondta, dolgozott már profi körülmények között, jó edzõkkel, de ki meri jelenteni, hogy ilyen magas szintû munkában még nem vett részt. Nagyon tetszik neki az öltözõi hangulat, a játékostársak hozzáállása, elkötelezettsége.
Saját játékáról így fogalmazott:
„Jellemzõ rám az atletikus, gyors, agresszív kosárlabda, a jó távoli dobás. Igyekszem az edzéseken mindent kiadni magamból, hogy bizonyítsam tudásomat edzõimnek, játékostársaimnak. Azt tudom ígérni szurkolóinknak, hogy kapjak bármennyi játékpercet, azokat igyekszem a lehetõ legtöbb tartalommal megtölteni. A hobbim sem más, mint az edzõtermi munka, a testépítés és a személyi edzés. Olyannyira, hogy a játékospályafutásom utáni terveim között is elõkelõ helyen áll ez a tevékenység.”
A kérdésre, hogy debreceni születésû „gyerekként” hogyan érzi magát az ország másik végében, a nyugati végeken, azt válaszolta, hogy nem újdonság számára távol lenni a szülõvárosától. Már a korosztályos válogatottak tagjaként is jó, ha kéthetente hazajutott. Amióta ebbõl kinõtt, már több idõt tud szülõvárosában, családja körében tölteni. Bár, mint félig viccesen mondta, néha már az a furcsa, amikor otthon tölti az idõt. Egy biztos, hogy mindenhol gyorsan, könnyen beilleszkedett, így lehet ez Körmenden is.



Törpördög news


"




Hungarian Champion: 1987 - 1996 - 2003        Hungarian Cup Winner: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /