Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


Sajtótájékoztató a 10. Mogyorósy Szilárd Emléktorna elõtt
2015-09-14
Jubileumi 10. alkalommal rendezi meg az Egis Körmend a 2004-ben, tragikus körülmények között elhuny egykori játékosa, Mogyorósy Szilárd emlékére alapított tornát.
Az idén minden eddiginél nívósabb lesz a kétnapos esemény, hiszen szeptember 18-án és 19-én a horvát KK Zagreb, az ukrán bajnok, a Khimik Juzsnij és az osztrák Klosterneuburg lesz a házigazdák vendége.
Az eseményrõl sajtótájékoztatót tartott ma a klub, amelyen Zsebe Ferenc, ügyvezetõ köszöntötte a résztvevõket. Jelen volt Bebes István, Körmend polgármestere, Mogyorósy Jenõ, Szilárd édesapja, Teo Csizmics, a csapat vezetõedzõje és a klub sportigazgatója, Déri Csaba.
Az ügyvezetõ elmondta, hogy mely csapatok lesznek a torna részesei, majd Bebes István szólt a tornáról.
Bevezetõül elmondta, hogy számunkra ez szomorú jubileum, hiszen egy nagyszerû ember távozott közülünk 2004 szeptemberében. A klub mindig szívesen áll rendelkezésre, hogy megemlékezzünk Mogyorósy Szilárdról.
Mint mondta, Juzsnij Körmend legfrissebb testvérvárosa, az ukrán bajnok látogatása ennek a partnerségnek köszönhetõ. A gárda nagyon erõs, hiszen többek között két évvel ezelõtt az Európa Kupában a legjobb 16 közé jutott. Színvonalas utánpótlásképzéssel is büszkélkedhetnek. Az idén õk is indulnak a FIBA új nemzetközi sorozatában, ahol az Egis Körmend is szerepel majd.
Elmondta, hogy nem csak a felnõtt csapat felkészülésében fontos a torna, hanem az utánpótlás szemszögébõl is.
 
Ennek jelentõségérõl már Mogyorósy Jenõ szólt, aki elsõként megköszönte, és megtiszteltetésnek tartotta családja számára, hogy a klub méltó módon õrzi Szilárd emlékét. Mint mondta, a torna díjátadással is jár. A serleget a klub, a polgármester és a Mogyorósy család alapította, és minden esztendõben az elmúlt szezon legjobb, legtöbbet fejlõdõ utánpótlás korú körmendi játékosa érdemelheti ki. Reményét fejezte ki, hogy ez az elismerés is hozzájárulhat a körmendi utánpótlás nevelés sikerességéhez.
 
A vezetõedzõ, Teo Csizmics újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a fürstenfeldi torna után elégedett azzal a helyzettel, ahol a csapat most tart a felkészülésben. Alig négy hete dolgozik a játékosokkal, akik között számos újonnan érkezett kosaras van. Az elvégzett munka tekintetében minden rendben van, folyamatosan, keményen dolgozik a gárda. A mögöttünk álló hétvégén láthatóak voltak a fáradtság jelei, de ez ilyenkor teljesen normális, és mindentõl függetlenül a csapat nagyot harcolt, küzdeni tudásból is jelesre vizsgázott az Oberwart ellen. Mint mondta, nagyon örül annak, hogy a hazai kupán ilyen erõs ellenfelekkel mérhetik össze tudásukat. Úgy fogalmazott, hogy bár természetesen minden mérkõzésen a gyõzelemért lép pályára a gárda, most nem a helyezések a fontosak, hanem az, hogy elvégezzék a kitûzött munkát.
 
Zsebe Ferenc elmondta:
Annak érdekében, hogy a csapat mindenképpen megmérkõzhessen a Juzsnij együttesével, csütörtökön zártkapus mérkõzést rendeznek.
 
Pénteken és szombaton már a szurkolókat is várják szeretettel.
A torna mérkõzései mindkét napon 18 órakor illetve 20:15-kor kezdõdnek.
Az elsõ napon, pénteken 18 órától láthatják a KK Zagreb – BK Khimik Juzsnij találkozót, majd az Egis Körmend a Klosterneuburg ellen lép pályára.
 
Másnap a két vesztes játszik a harmadik helyért, majd a döntõt rendezik meg az elõzõ napi gyõztes együttesekkel.
 
A tornára napijegy ellenében lehet majd belépni, a felnõttek 1000 forintért tehetik ezt meg. A kedvezményes jegyeket 500 forintért árusítják.



Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /