Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


Az Egis Körmend indul nemzetközi kupában, ha erre lehetõséget kap
2015-06-30
Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy – az interneten, az egyik portálon megjelent találgatásokkal ellentétben – klubunk készen áll arra, hogy a következõ szezonban is kilépjen a nemzetközi kupaporondra.
A klub ügyvezetõjeként ezt már hivatalosan is jeleztem a honi szövetség fõtitkára felé, akivel több telefonbeszélgetésen vagyunk túl ebben a témában.
 
Bár más ügyekben folyamatos az érdeklõdés felénk, a nemzetközi kupaszerepléssel kapcsolatban eddig nem kaptam megkeresést a sajtó részérõl, pedig a megjelent találgatást egyetlen kérdéssel meg lehetett volna elõzni.
 
Ez úton szeretném egyértelmûvé tenni klubunk ezzel kapcsolatos álláspontját:
 
Tudjuk, hogy átalakulóban van az európai kupák rendje, ezért elsõként annak a kérdésnek kell eldõlnie, hogy a magyar klubok közül hány csapat, és melyik sorozatban indulhat. A hazai szövetség ezt követõen dönthet arról, hogy mely kluboknak ad zöld utat a kupaszereplésre.
 
Csapatunk elmúlt szezonbeli szereplése alapján alapból nem jogosult arra, hogy lehetõséget kapjon a kupaindulásra, ugyanakkor az EuroChallenge sorozatban nem vallottunk szégyent, egyetlen, utolsó pillanatban kapott kosár miatt maradtunk le a továbbjutásról, a végül a legjobb négy közé jutott román ellenféllel szemben.
 
Mi ismét készen állunk arra, hogy ha az elõttünk végzett klubok közül nem töltik fel a lehetséges keretet, illetve az MKOSZ-tõl erre felkérést kapunk, akkor újra kilépjünk az európai porondra.
 
(A legfrissebb hírek szerint két európai kupasorozat indul a következõ szezonban. Azok a klubok, amelyek nem lehetnek ott a legjobbak között, egy második mezõnyben tehetik próbára magukat. Elviekben Magyarország két helyet kapna itt, de a FIBA Europe honlapján olvasható, hogy 40 ország mintegy 100 csapatát versenyeztetnék meg, mielõtt kialakul a 64 csapatos mezõny, ahol négyes csoportokban dõl majd el a továbbjutás a 32 közé. Az új rendszer még nincs bejáratva, és nem tudni, hogy minden ország él-e a felkínált kvótával, illetve, hogy a bejelentett két hely a 64 csapatra vonatkozik-e, vagy az elõselejtezõ bõvebb mezõnyére. Fenntartjuk, hogy ha lehetõséget kapunk, akkor élünk ezzel és vállaljuk a nemzetközi megmérettetést.)
 
 
Zsebe Ferenc
  ügyvezetõ



Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /