Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


Damen Bell-Holter lehet a Körmend centere
2014-07-30
Miután klubunk közös megegyezéssel felbontotta Zsarko Rakocsevics szerzõdését, természetesen igyekeztünk minél hamarabb megtalálni azt a játékost, aki pótolhatja õt a palánk alatt. 
Az Egis Körmend vezetése Damen Bell-Holtert szemelte ki erre a feladatra. A 206 centiméter magas, 111 kilós játékos 1990. április 13-án született Alaszkában, egy kevesebb, mint 400 fõs faluban, Hydaburgban.
Minden hátrányát leküzdve innen jutott el az NBA egyik meghatározó csapatához, a Boston Celtics-hez.
 
Damen Bell-Holter a középiskolás évek után az Oral Roberts University együttesében töltötte egyetemi szezonjait, ahol utolsó idényében 15,5 pontot és 9,4 lepattanót átlagolt. 35 mérkõzése közül 17 alkalommal szedett kétszámjegyû lepattanót és 13 dupla-duplát jegyzett.
 
A 2013-as NBA drafton nem választották ki, ezt követõen több lehetõség közül a német Telekom Baskets Bonn ajánlatát fogadta el. De nem játszott ennél a csapatnál, mert hetekkel azután, hogy Európába érkezett, meghívást kapott a Boston Celtics nyári táborába. A csapat szerzõdést is kötött vele, de késõbb a klubhoz tartozó, D-ligás Maine Red Claws együtteséhez került, itt játszott az elõzõ idényben.
 
Damen Bell-Holter eddigi pályafutása sok kisgyermek számára jelentett kapaszkodót, hiszen olyan helyen nõtt fel, ahonnan általában nem élsportolók kerülnek ki. Gyakori az alkoholizmus és a családok széthullása, de õ mindezzel dacolva keményen dolgozott álmai megvalósításáért. Sikereire sokan felfigyeltek és példaképükké választották. Damen Bell-Holter a „Blessed for Bless” alapítvány létrehozójaként elsõ egyetemi éve óta ingyenes nyári kosaras táborokban igyekszik erõt, kitartást, inspirációt adni olyan fiataloknak, akik követhetik az õ példáját. Arra tanítja õket, hogy legyen bármilyen negatív is velük a környezetük, ne adják fel az álmaikat, tegyenek meg mindent azért, hogy elérjék kitûzött céljaikat.
 
Damen Bell-Holter érkezése után próbajátékon gyõzheti meg a klubvezetést arról, hogy meghatározó játékosa lehet csapatunknak.
 
Zsebe Ferenc
  ügyvezetõ



Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /