Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


Ferencz Csaba újabb két évig piros-feketében
2014-06-18
Örömmel tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy sikerült megegyeznünk klubunk válogatott bedobójával, Ferencz Csabával arról, hogy a következõ két évben sem cseréli másra a Körmend mezét.
Ferencz Csaba a korosztályos csapatokat végigjárva jutott el a felnõtt gárdáig és többször a nemzeti válogatott keretéig. Eddig csak a címeres mezre váltotta a piros-fekete színeket, és szerzõdésének aláírásával eldõlt, hogy ez a következõ két szezonban sem lesz másképp.
Ahogy korábbi bejelentéseinkben is jeleztük, eddig minden olyan játékosunkkal, akivel megegyeztünk a folytatásról vagy új emberként érkezik hozzánk, két évre állapodtunk meg. Ez is jelzi, hogy nem évente cserélõdõ játékosokkal képzeljük el az elkövetkezendõ esztendõk csapatát, hanem egy jórészt állandó, stabil kerettel. Ferencz Csabának a következõ idényre még volt élõ szerzõdése, de a csapat stabilitása érdekében fontosnak tartottuk, hogy vele is két esztendõre szóló megállapodást kössünk.
Célunk az, hogy az így kialakuló keret, a helyi utánpótlásból érkezõ fiatalokkal kiegészülve egy összeszokott, szórakoztató és eredményes játékot mutató csapattá váljon. A klub minden munkatársa ezért dolgozik.
 
Zsebe Ferenc
  ügyvezetõ



Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /