Marc-Körmend-Atomerõmû SE 84-80

...Ámen. Most már igen!

Még egy nappal késõbb is nehéz jelzõket találni...

Nem tudom, mely szavak fejeznék ki igazán azt, amit a mérkõzés után a csapat, az erõn felül teljesítõ játékosok iránt éreztem.
Most írjam azt, hogy ugye megmondtam? Egy fenét, mert én sem mertem volna fogadni rá. Mégis, hála az égnek, ha nem is fölényes gyõzelemmel, de bejött az, amit a ZTE meccs után írtam. Az, hogy mindig azokra a derbikre szívja fel magát a csapat, amelyekkel kapcsolatban enyhén szólva szkeptikusak vagyunk. A kötelezõket "nyögvenyelõsen", a nehéznek ítélt találkozókat pedig parádés játékkal nyertük. (egy kivételével) Ez a hétközi siker számomra felér egy fölényes sikerrel, hiszen volt már 16 pont is az elõnyünk, ami pedig a végjátékban történt, az maga volt a hõsiesség példája. Tudom, mindenki unja már ezt a betegség dumát, de hát próbálja meg valaki, csak egy enyhébb gyomorrontás után mondjuk csak négyszer tiszta erõbõl végigfutni a kosárpályát...
Labda és ellenfél nélkül. Igazából akkor sem tudhatnánk meg, mit jelen legyengült szervezettel kitûnõ képességû ellenfelekkel lépést tartani, de épp elég lenne csak belekóstolni is. Isti volt a legutolsó, akit elkapott a kór, ezért õ érezte talán leginkább. Sápadtan ült a padon, majd sápadtan lépett pályára, de a teljesítménye már koránt sem volt sápadt. Három triplával járult hozzá a félidei elõny megszerzéséhez, no és még ott volt a védekezés is.
A szünetben egyszerûen kidobta a taccsot. Hányt. Rosszul érezte magát, de késõbb visszaállt, és neki is nagy része volt ebben a sikerben. Meg mindenkinek, aki a pályára lépett. Menjünk sorban? Oké!
Négyessel Samir Mujanovics:
Az elején inkább védõ munkáját dicsérhettük, a szünetig kilenc pontot szerzett, aztán az utolsó tíz percben tizenegyet, melyek nélkülözhetetlenek voltak az elõny megtartásához.
Ötös, Charles Edmonson:
Hetek óta klasszis teljesítményt nyújt. Stabil csapatember elöl és hátul is. A válogatott centerpárosnak nem csak méltó ellenfele volt, de néha le is játszotta õket a pályáról. Az elsõ negyedben a hátán vitte a csapatot, ami a pontszerzést illette. Tiszta, szépívû hárompontosai demoralizálták az ellenfelet, nem beszélve a betöréses zsákolásokról, melyek egy-egy negyed elején már kitûnõ kabalának számítanak a csapat számára. Csillagos ötös!
Hatos Grebenár Péter:
Ezúttal azzal segítette a csapatot, hogy amikor pályán volt, mások fújhattak egyet, és nem gyengültünk vele sem.
Hetes Denis Toroman:
A gyõzni akarása dicséretes, de voltak olyan elhamarkodott kísérletei, amelyek nem könnyítették a csapat munkáját. Isten ments, hogy bántanám, a mezõnyben keményen dolgozott, és ha újra betalál, (most 6 pontig jutott) akkor még könnyebb lehet a többiek dolga. Õ is beteg volt már régóta, a ZTE meccs után még 40 fokos lázzal küszködött. Ez is hozzátartozik.
Tízessel Zsebe Ferenc:
Hangorkán, tapsvihar. Fújj te szél, tombolj te orkán, kövezzenek meg érte, de Zsebe Feri még mindig a legnagyobb Király!
Szíve, lelke, esze, rutinja a pályán. Amin sokan csak mosolyogtak, amikor a Falco meccs szünetében nyilatkozott, az maga az igazság, még ha tréfás köntösbe öltöztette, akkor is. Hihetetlen segítség a jelenléte a pályán.
Tizenhármas Trummer Rudolf:
Néhány elkapkodott kísérleten kívül, amitõl most azonnal tekintsünk el, nagyon fontos pontokat szerzett, és nem csak távolról. 19 pontjával a harmadik legjobb dobónk volt ezen a meccsen. (Mujanovics 20, Edmonson 21) Rudi most már elvitathatatlanul meghatározó ember, és nem csak azért, mert kevesen vagyunk. Köszönjük! És ne feledjük, õ sem volt egészséges a napokban,. ami tovább növeli teljesítménye értékét. Talán más is rájön, hogy mostanában milyen stabil, kiszámítható. Bár Magyarországon a válogatottság értéke, megbecsültsége megérne külön néhány oldalt. A címeres mezen kívül más nem nagyon vonzó ezen a téren manapság...
Tizenötös Németh István:
Már írtam, le a kalappal! Isti mindenét odatette a pályára, nem törõdve fáradtsággal, fájdalommal, légszomjjal... Szemmel láthatóan teljesen kivolt, de így is nagyot teljesített. A 12 pont talán "nem sok", de a második negyedben az a három tripla megalapozta elõnyünket.

Ja! És essék szó azért az edzõrõl is, aki csapzottan, fáradtan ült a padon a meccs után, aki szintén beleesett ebbe a "körmendi kór"-ba. Említettem legutóbb, hogy - ami a taktikát illeti - biztosan rotyog valami a körmendi konyhán. Nem tudom mennyire volt tudatos, de Edmonson betörései, agilis palánk alatti megmozdulásai mintha az erõsebb, vagy inkább magasabb paksi centerpáros hibáinak kikényszerítését szolgálták volna. Pedig ez általában a Paks taktikája. Patonay Imre a mérkõzés után azt mondta, hogy mi most is a távoli dobásokra alapoztunk, és a páros negyedekben ezek be is jöttek. Azért ne feljtsük el, hogy a vendég centerek n(s)em brillíroztak. Sitkutól kevés 12 pont, és Czigler is csak azért jutott el 18 ig, mert rengeteg büntetõt dobhatott, igaz gyenge százalékkal. Tehát a körmendi védekezéssel, úgy érzem nem volt gond. Nehezebb volt a helyzet, amikor gyûltek a faultok a szünet után, és cserélgetnünk kellett, no és már védekezni sem mert a csapat annyira. Talán az elfogultság mondatja, talán nem, de mintha Czigler feltûnõen sok büntetõt dobhatott volna, néha nem igazán indokoltan. Ettõl a bajnokságtól kezdve nem szeretnék foglalkozni a játékvezetéssel, és eddig nem is nagyon kellett, csupán az Albacomp meccsen volt néhány nehéz pillanat, de ott meg, ha jobban játszunk, akkor az a pár ítélet semmit sem döntött volna el. Szóval nem igazán foglalkoznék ezzel, de Fodor Péter, a paksiak mestere azt nyilatkozta a sajtóban, hogy nem csak rajtuk múlt az, hogy nem tudtak nyerni. Én úgy érzem, hogy valóban sokat tévedtek a játékvezetõk, de a Körmend kárára legalább annyit. Gondoljunk csak elmaradt sportszerûtlen, és támadó hibákra, nálunk pedig néha nevetséges ítéletek miatt gyûltek a faultok. Ami azért is gondot okozott, mert a cserék terén bizony nem mi álltunk jobban. Más kérdés, hogy ott sem mindenki lépett pályára. Szerintem Jurgilas cserébõl jól játszott, és Rajkó is hozzátette a magáét a Paks játékához, önmagához képest viszont keveset nyújtott Davis és Mészáros. Fodor Gergely egy külön téma. Ajánlom mindenki figyelmébe a honlapon olvasható interjút, amit még a múlt héten készítettünk vele. Sajnáltam, hogy így kifütyülték, és most már Érsek Pisti sem kapott tapsot, minden vendégjátékost egy kalap alá vett a közönség. Kár, bár legalább a Czigler Lászlónak szóló külön rigmusok elmaradtak, ez viszont jó dolog volt. Egy kicsit mesterségesnek érzem ezt az ellentétet, ami hol nyíltan, hol pedig burkoltan, de megvan a két csapat, vagy egyes tagok között,és sajnos ez már a junior meccsen is érzõdött ez a hangulat. A végjátékban, húsz pontos körmendi elõnynél is még keménykedtek a vendégek, amit végül sportszerûtlen hibával "jutalmaztak" a játékvezetõk, de ekkor már elszabadultak az indulatok, és ez az egyik körmendi fiú kiállításával járt. Így mentünk neki annak a meccsnek, ami köztudottan többszörösen is presztízs csata volt. Az egykori játékos és edzõtársak, és ugyanúgy a mostani játékosok számára is.

Csak nagyvonalakban fussunk azért végig a mérkõzésen:
Az iménti állítás, miszerint nagy taktikai és presztízs csata volt ez a meccs, tisztán látszott a kiegyensúlyozott elsõ negyeden. A Körmendnél Edmonson játéka emelkedett ki a mezõnybõl, különösen annak tükrében, hogy a válogatott centerpárosával szemben brillírozott. A triplák viszont nem jöttek be, így csak kettõ pontos elõnyt tudtak kicsikarni a piros-feketék. A védekezéssel igazából nem volt gond.
Ezután aztán eleredt a triplaesõ. Mujanovics és Edmonson egy-egy, Trummer kettõ, Németh pedig három triplát szerzett tíz perc alatt, ami 13 pontos elõnyt jelentett a Körmend számár, mert a másik oldalon Rajkó, Fodor és Mészáros csak egy-egy távoli kosarat dobott. A szünet után érezhetõ volt a fáradtság a körmendieken, a Paks pedig szívós felzárkózásba kezdett. Jurgilas erõszakosan játszott a palánk alatt, Czigler pedig rendre büntetõket dobhatott. A hazaiaknál Toroman kezdte jól a negyedet, és Zsebe igyekezett tartani a lelket, az elszántságot társaiban. A triplák megint célt tévesztettek, ebben a tíz percben csak Trummer dobott egyet. Héttel nyerte a harmadik negyedet az Atomerõmû, és minden körmendi tudta, iszonyatosan nehéz tíz perc van hátra. Az elõny tovább fogyott, de Edmonson újra triplát, pontosabban triplákat szerzett, és így tett Mujanovics is, aki többször is tiszta helyzetbõl dobhatott, és nem hibázott. Mindez nélkülözhetetlen volt az igen csak agresszíven felzárkózni törekvõ vendégekkel szemben, akik, hozzá kell tennem, sokat reklamáltak, pedig legalább annyiszor jól jöttek ki a bizonytalan bírók ítéleteibõl, mint ahányszor rosszul. Czigler rendre büntetõzött, a körmendi elõny pedig csak fogyott, míg az utolsó percre mindössze kettõ pontra csökkent. Jurgilas azonban triplát hibázott, míg Mujanovics értékesítette büntetõit, és ez el is döntötte a találkozót.

Megyünk Kaposvárra. Kicsit kérdõen nézett Patonay Imre, mikor feltettem neki a kérdést, hogy vajon szombatra összeszedhetik-e magukat a fiúk, akik most erõn felül teljesítettek?
Hát nekimegyünk, aztán majd meglátjuk. - mondta. Ennél többet, azt hiszem nem is lehetett ilyenkor nyilatkozni. A csapat remekül szerepelt idáig (talán erõn felül?), ha néha nyögvenyelõsen is, de egy kivételével nyerte az eddigi meccseit. Ezzel rajtunk kívül csak két csapat dicsekedhet, õk viszont egymással játszanak a következõ fordulóban. Mi meg a sérülések miatt tartalékos Kaposvárral, igaz idegenben. Majd meglátjuk. Aki teheti, már most a kaposvári utat szervezi, tehát sok körmendi lesz Somogyban. A szurkoláson megint nem fog múlni semmi, azt meg, hogy ki lesz egészséges, hát majd meglátjuk. Szerda óta mondhatjuk: "Csodák" már pedig vanak!
Úgy legyen...