Szerencsére ezt is sokan láthatták…

Nagyon kellett!

Kezdhetném úgy hogy: Na ugye, megmondtam! –már ami Petersont
illeti. Gyenge volt Szolnokon, de úgy éreztem, hogy Õ lehet a
nyerÕ emberünk a Falco ellen. Hát – igaz, voltak hibái ezen a
találkozón is, de mégis – bejött! A 34 pont
magáért beszél. (És akkor még hol vannak azok a
hihetetlenül gyenge elsÕ büntetÕk! Ha azok is bemennek…)
Persze nem egyedül Õ nyerte meg ezt a nagyon fontos meccset, de
bizonyította, hogy nem tévedt végleg rossz útra.
A többiekrÕl is csak felsÕfokon lehet szólni, hiszen egy
remekül mûködÕ CSAPAT sikere volt ez a felejthetetlen szombat
délután.
Néhány Falco szimpatizáns ismerÕs optimistán
érkezett Körmendre. A találkozó elÕtt azt
mondták, hogy tutira nyerni fognak. Persze lehet, hogy ez csak kincstári
optimizmus volt. Elmondtam nekik a találkozó
forgatókönyvét, amely szerintem már ekkor „le volt
írva”. Közöltem velük, hogy egy kicsit gyengébb,
tapogatózó kezdés után egyszer csak lendületbe
jövünk, és akkor bekövetkezik a kecske esete ama
ominózus vonattal, amely úgy elgázolja, hogy felocsúdni sem
lesz ideje! Még szerencse, hogy több tanúm van minderre.
Mindezt halál komolyan gondoltam, de talán nem is volt nagy
könnyelmûség kijelenteni, hiszen a papírforma most a mi
sikerünket vetítette elÕre.
Minden mellettünk szólt. A hazai pálya, a jobb forma, a „hosszabb”
cserepad, no és a törlesztés vágya az elmúlt
vereségekért, amelyek közt voltak teljesen jogosak, és igencsak
megkérdÕjelezhetÕk egyaránt. Legfeljebb a
bírói tevékenység lehetett volna veszélyes
ránk, hiszen csak úgy foghattak volna meg minket, ha az elején
megszórják a kulcsembereket jó néhány
hibával. Ehhez persze sok-sok fault kellett volna, hiszen kulcsemberek
dolgában jelen pillanatban elég jól állunk. SÕt, nem
szeretnék a dolgok elébe menni, de épp akkor
döntöttük el végleg a mérkÕzés
sorsát, amikor a remekül játszó Fodor Geri, és Riley is
cserére kényszerült a vészesen gyarapodó
személyi hibák miatt, amik azért nekünk sûrûbben
érkeztek. Trummer Rudi ekkor egymaga demoralizálta az ellenfelet, azzal,
hogy Mujanovics és Peterson triplái után maga is két
hármast süllyesztett el olyan természetességgel, mintha ez
másképp nem is történhetett volna. Ráadásul az
elsÕt vagy két méterre a vonaltól eresztette el. A
kegyelemdöfés meg az a kétpontos volt, amit szintén
elegánsan a támadóidÕ utolsó pillanatában
varázsolt be. Kész!
Ekkor már összecsuklott az „ellen”. Pedig a mi Rudinknak csak
epizódszerep jutott, de ez is elég volt a nagy alakításhoz.
És akkor a kezdÕkrÕl…
Az elején talán csak szegény Mujke lógott ki a sorból,
aki nagyon akart, de nem sikerültek a dobásai. A mezÕnyben viszont
rendkívül hasznos volt, és késÕbb a fentebb
említett triplája adta meg a lendületet a húszpontos
elÕny megszerzéséhet.
Isti ismét kellÕ, de nem irritáló szemtelenséggel
kerekedett az ellenfél fölé, amit nem lehet könnyû
megemészteni. Nehéz lenne felsorolni legszebb húzásait, de az
a többször megismételt prakker, amivel Dzunicsot kínálta
meg, hát az a kosárlabda legkifinomultabb ízlésû
ínyenceit is elégedettséggel tölthette el. Más
kérdés, hogy ennek a levét Peterson itta meg, akinek a kezét a
szerb légiós zsákolás közben ütötte meg
kíméletlenül, ez mindenképpen sportszerûtlen
hibát ért volna, de szerintem még két esetben is lehetett volna
hasonló ítéletet hozni.
Más kérdés, hogy kárpótolhatott minket az a
félpályáról felívelt „Isti-féle” gólpassz,
amibÕl Peterson zsákolt…
Geri megint hozta – a riporter által is dicsért – páratlan
védÕmunkáját, és emellett ismét
parádés ziccerekkel rukkolt ki. Úgy szenzációs, ahogy
van.
Sean Riley talán nem villogott annyira, mint egy héttel korábban,
és az elején Tarle elég sok lepattanót szerzett mellette, de
Õt sem érheti kritika. Megtette a magáét, és
azért egy triplával megmutatta, hogy nem véletlenül
talált be kintrÕl háromszor is Szolnokon.
Visszatérve a legelejére: A televízió nagy úr, de
talán illett volna pontosnak lenniük, hiszen a kosarasok idÕre
melegítenek be, meg van a saját ritmusa a mérkÕzésre
való felkészülésnek. Ha ebbÕl kizökkentik
Õket, az roppant zavaró lehet. Amikor fel kellett volna dobni a labdát,
akkor a Dunán még javában Gyermelyit rendeltek mindenkinek.
Kényszerszünet, tanácstalanság, és már-
már megismételt bemelegítés, amikor néhány
perces késéssel végre kapcsolták Körmendet, és
kezdÕdhetett a találkozó.
Sokszor kérték korábban, hogy a szurkolók a feldobás
után már ne dobjanak be semmit a pályára, hiszen
többször is megbüntették a klubot emiatt. Körmendi oldalon
már nem is volt ezzel gond. A pálya másik végén
viszont többször is repültek a szalagok. ElÕször Dzunics
büntetÕi alatt, ez még csak elment volna, de a második eset
már bosszantóbb volt. Egy biztos ziccertÕl fosztották meg a
Körmendet azzal, hogy támadás közben megint bedobták
a papírokat, és emiatt a bírók belesípoltak az
akcióba. Egy szoros meccset akár el is dönthet egy ilyen
sportszerûtlenség.
Szankcionálni kellene.
A közvetítés úgy érzem korrekt volt, de utána
jött a fekete leves. A stúdióban az általam egy hete még
csak mellékesen, név nélkül említett Schulek Csaba
megint „hozta a formáját”. Tragikus.
Sok helyen még a városi tévében sem kapna
lehetÕséget, aki ennyire gyenge.
Tudom, mindenkinek lehet rossz napja, de Õ valahogy úgy van ezzel, mint az a
szegény tiszavirág, akinek rossz napja van. EbbÕl áll az
élete. A tiszavirágnak. De könnyen lehet, hogy ennek a fiatalembernek
is. Épp’ nézem a GYSEV-Pécs meccset. ElÕtte, meg a
szünetben is figyeltem Õt, hát maga sem tudja néha, hogy mit
akar mondani, vagy kérdezni.
Szeretném idézni, amit a mi meccsünk
közvetítése után alkotott:
„Hát kedves nézÕk, azt hiszem, hogy jobban
kezdÕdött a mérkÕzés, mint ahogy aztán
végzÕdött, legalábbis az izgalom
szempontjából, hiszen sokkal érdekesebb volt az eleje, mint ahogy a
vége lett…”
Idézet vége.
BesenyÕ István kérdezné: Nooooooooormális?
Hogy nem volt érdekes a vége? Kikérem magamnak!
Én az utolsó percig élveztem, de szerintem a semleges
nézÕ is. Ilyen szép kosárlabdát
Magyarországon ritkán látni, és ráadásul
inkább a második félidÕ volt az érdekesebb, és
látványosabb.
Hagyjuk rá!
Most már a harmadik tévés meccset játszottuk ebben a
bajnokságban, és minden alkalommal rendkívüli
tartásról tett tanúbizonyságot a csapat,
ráadásul szemet gyönyörködtetÕ
játék kíséretében. Remélem, mindez
folytatódik Egerszegen, ahová szerintem legalább 1500
szurkoló kíséri el a fiúkat. És ha továbbra is
ilyen alázattal, és ilyen fegyelmezetten játszik a csapatunk, akkor ott
sem a mi szánk lesz elkenve.

Swartz Piri