Reméljük sokan látták!
Olyanok is, akik nem rajonganak a kosárlabdáért, vagy épp a
Körmendért, mert ez után a meccs után akár mind a
kettot megszerethették.
Szenzációs volt, még ha néha meg is
nehezítettük saját dolgunkat. Voltak hullámvölgyek,
és igazából vagy négyszer kellett megnyernünk a
találkozót, de végül – miközben kezdett megnyugodni az
ember gyomra -- úgy állhattunk fel a tévé elol, hogy egy
nagyon jó csapatunk van, amelyik nagyon jól játszott. Elbírva
azt is, hogy nem mindenki hozta magát úgy, ahogy máskor
már megtette. Voltak viszont extra teljesítmények.
Sajnos személyesen nem tudtam ott lenni, de így is sok minden lejött a
képernyorol. Például az, hogy – mondanom sem kell; a
körmendi szurkolók ott voltak a csarnokban – a két B-
közép nem egymás, hanem a mindkét fél által
kevésbé szeretett klubok zrikálásával
töltötte a Váradi játékvezeto
sérülése miatti kényszerszünetet. El is
csodálkoztak a stúdióban.
Apropó, csak két gondolat a stúdiós háttérrol:
A Mészáros Lajossal bent ülo fiatalembernek halvány fogalma
is alig volt a játékról, kosárlabdáról.
Szembetuno volt a felkészületlensége.
A másik dolog pedig az, hogy Gellér Sándornak szerintem ezt az egy
meccset nem lett volna szabad elvállalnia. Nem azért, mert nálunk
dolgozott néhány hónapot, hanem azért, mert mégsem
ot választották a szolnoki kispadra, amikor már-már biztosnak
tunt, hogy o lesz az edzo Kmézics Zorán után a Tisza partján.
Ezek után úgy gondolom, hogy öngyilkosság ilyenbe
belemenni, még ha esetleg mindenben igaza van a véleményét
illetoen. De hát ezt is mindenki a maga szemszögébol
ítéli meg. Minden esetre úgy érzem, hogy ezt az egy
találkozót bölcsebb dolog lett volna lepasszolni.
Szerencsére velünk most senkinek sem volt igazán baja, persze nem az
Albacomppal játszottunk.
Az eleje a Szolnoknak sikerült jobban, de a bíró
sérülése után már szépen látszott, hogy
mit akarunk játszani, és ezt meg is tudtuk csinálni. Úgy
tunt, simán nyerhetünk, de hát néha hiba csúszott a
gépezetbe, és azért azt sem szabad elfelejteni, hogy az ellenfél
sem volt kutya. A Lapov-Sitku centerpárost például szerintem
bármelyik hazai csapat elfogadná…
Nekünk viszont gyakran még a lepattanók meg szerzésben is
sikerült felülmúlni az ellenfelet. Ez is, és a jó
védekezés is kellett ahhoz, hogy vezetni tudjunk.
Aztán jött az az ominózus zóna, aminek
látszólag nem találtuk az ellenszerét, és a
közvetítést nézve ekkor elfogadtam azt a
véleményt, hogy Petersonnak nem kellett volna olyan gyorsa eldobnia a
labdát úgy, hogy szinte esélyünk sem volt lepattanóra.
Az éjféltájban hazaérkezo Patonay Imrével
való beszélgetés már más
megvilágításba helyezte a dolgot. Putesz elmondta, hogy szerinte nem
a dobásokkal volt a baj – persze az baj volt, hogy nem mentek be, de azok
mégis csak helyzetek voltak – hanem inkább a korábban
megbeszélt esetleges zóna elleni játék
döcögött a mezonyben. Legtöbbször nem úgy,
és nem oda ment a labda, ahogy, és ahova kellett volna. Azt pedig, hogy a
szünet után Németh Isti révén kétszer is
sikerült átdobni a zónát, nem annak
köszönhetjük, hogy ez a játék késobb már
jobban ment. Putesz egyszeruen szabadjátékot vezényelt a
fiúknak, és így már jobb volt a támadások
ritmusa. Ekkor már nem csak a helyzetig jutottunk el, de be is mentek a
dobások. Isti nagyon sokat vállalt, és derekasan állta a sarat,
nem igazán tudtak vele mit kezdeni. Lassan ezt már megszokhatjuk tole, mint
ahogy Geritol is a kituno védomunkát, a sok mozgást, és a
látványos ziccereket. Riley is fantasztikus volt. Eleinte „csak”
halálpontos dupláival idegesítette a Szolnok híveit,
aztán – valódi oktatófilmet befuzve – káprázatos
hárompontosokkal zúzta össze a hazaiak önbizalmát. No
és ugye megjegyeztem a Honvéd meccs után, hogy Mujanovics is
újra megtalálta a lukat. Itt volt a bizonyíték, és
ráadásul most már igazi ellenféllel szemben dobott
magabiztosan.
Jut eszembe, ebben is Putesznak volt igaza, mármint hogy ez a meccs más
lesz, mint az elozo ketto, és sokkal jobban fogunk pörögni Szolnokon
mint a SMAFC, vagy a Honvéd ellen.
Zsebe Feri hozta a rutinját, és szerintem az o
triplájától rogyott meg végleg a hazai csapat. Mikor
gratuláltam neki, egy kicsit felháborodottnak tunt, és azt
kérdezte, hogy most napokig mindenki ezen a triplán fog csemegézni?
Pedig semmi rosszindulat, vagy él nem volt abban, amit mondtam, és az a
szerzett labdája is szenzációs volt, amit Váradi elvett tole,
pedig a kapitányunk a világ legjobb pókfocistáit
meghazudtoló mozdulattal igyekezett vissza fektében is a
pályára. Szerintem bent volt már, amikor elcsípte a
labdát, de hát a bíró szava, és sípja szent.
Összességében nem sok szavunk lehet a bírókra,
ennél már sokkal rosszabb fújásokat is kaptunk
korábban, de néhány igazságtalannak tuno fault
bántott egy kicsit. Foleg, hogy a bombaformában játszó Riley
két vicces hibával került közel a
kipontozódáshoz. De még ez is elment, hiszen azért a Szolnok
is vitatott néhány ítéletet. Azt az érzésemet
viszont Fodor Geri csak megerosítette, hogy jó néhány
kétes esetben, vagy mondjuk úgy, hogy azok 95
százalékában nem mi kaptuk a labdát. Volt
néhány eset, amikor képernyon keresztül egyértelmuen
látszott, hogy hazairól ment ki a labda, mégsem mi dobhattuk be.
Ezeken a nüanszokon pedig meccsek múlhatnak!
De mi ezt is elbírtuk, meg azt is, hogy Petersonnak nem ez volt a legjobb
körmendi meccse. Mindezt tíz pontja ellenére mondhatjuk, hiszen
gyakran a legrosszabb megoldást választotta, és nem passzolt, nem
osztotta le a jobb helyzetben lévo társának a labdát. Jó
látható volt, hogy a negyedik negyedben, amikor a légiós
már nem volt pályán, akkor sokkal
gördülékenyebben támadtunk, és több
leindításunk is eredményes volt. Félreértés ne
essék, nem szeretném leírni, vagy bántani ot, de ez nem az o
találkozója volt. Ennek ellenére – vagy épp ezért –
lehet, hogy szombaton nyero ember lesz. Az viszont biztos, hogy még nagy feladatok
várnak rá is, hiszen márciusban jön egy olyan szakasz, amikor
szinte háromnaponta kell játszani, nem beszélve a
rájátszásról.
A program surusödik, de most már féljenek az ellenfelek, hiszen
törhetik a fejüket, hogy mit kezdjenek a játékunkkal, foleg, ha
ilyen jól sikerülnek a kinti dobások!
Szerintem az is hiába, ha a látottakat megtanulják, hiszen – a
hízelgés látszatát is szeretném elkerülni, de –
Puteszt, és a fiúkat ismerve, van még meglepetés a tarsolyban.
A hátralévo hat meccsbol pedig négyet itthon játszunk, ami
nem lebecsülendo!
Persze a mellényeket még mindig jó mélyen a
szekrényben kell tartani, hiszen a nagy pofonok mindig akkor jöttek a
múltban is, amikor a legkevésbé számítottunk
rá, és amikor elhittük, hogy velünk ez nem
történhet meg. Jelen pillanatban úgy tunik, hogy megtaláltuk a
középutat a kishituség, és a túlzott önbizalom
határán, és ez így jó, csak maradjon is így.
Nagyon várom a szombatot!